
Dunaújváros másik oldalán
Beszélgetés
Résztvevők: Takács Ákos, Winkler Márk, Hulesch Máté
07.02. 16:30-18:00, Kisszínpad
David Harvey antropológus és geográfus híres meghatározása szerint a “városhoz való jog” valójában azt jelenti, hogy jogunk van a város megváltoztatásán keresztül változtatni az egyéni és kollektív életünk keretein is. De mit értünk egyáltalán “a város” fogalma alatt, a rögzült retorikai alakzatokon túl van-e még létjogosultsága hagyományos értelemben vett városi társadalomról, politikáról, kultúráról beszélni a késő-kapitalizmus planetáris urbanizációjának korában? A város valamiképpen még autonóm egység, a polisz vagy a civitas örököse, vagy csupán sűrűsödési hely, hálózati csomópont a tőkés gazdaság mindent behálózó infrastrukturális rendszerében? A műsorban a szerkesztők ketten, illetve meghívott beszélgetőtársaikkal járják körül ezeket a kérdéseket, konkrét történeti korszakok, városépítészeti példák és a hazai várospolitikai diskurzusok kritikai ismertetésén keresztül. A város építészete, politikai gazdaságtana és kultúrája egy várostörténész és egy építesz szemszögéből.
A város másik oldalán vállaltam kapitalizmuskritikus urbanisztikai, várospolitikai podcast a Partizánon Sudár Orsolya és Takács Ákos szerkesztésében.

Takács Ákos vagyok, a Mókembé építészkollektíva tagja. A tervezés mellett a Momén tartok előadásokat a (város)építészet társadalomtörténetéről, illetve a Partizán csatornáin elérhető “A város másik oldalán” című podcast egyik szerkesztő-műsorvezetője vagyok.

Hulesch Máté az Építészfórum szerkesztőségének tagja, ahol elsősorban kortárs építészettel, az építészet fenntartható megközelítéseivel foglalkozik. A gondozásában megvalósult Spekulatív Valóságok című cikksorozat a fesztivál tematikájának kiindulópontja volt.

Winkler Márk, építész, az ELTE Filmtudomány szak hallgatója és az Építészfórum szerkesztőségének tagja, ahol főként kortárs építészettel, valamint a lakhatás témakörével foglalkozik.